Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boy School 1.fejezet

2011.01.05

Boy School

1. fejezet

Egy szép napos időben, a Gintsuki fiú gimnáziumába egy új tanuló érkezett. Egy kék hajú, fiatal fiú sétált fel a magas lépcsőkön, s egy nagy épületet pillantott meg. Mikor fel ért, körül nézett és az a bizonyos épület, az a gimnázium volt, amibe átiratkozott. Előtte egy szökőkút és körülötte rengeteg fa volt, amik árnyékot vetettek a napsütötte melegben. A cseresznyevirágok csak úgy táncot jártak a levegőben.

 

- Áhh… de gyönyörű! Csak bár ne lenne ilyen meleg. - panaszkodott a fiú.

 

Tovább ment és egy hatalmas ajtó állta az útját. Sóhajtott, majd erőt vett magán és kinyitotta. Meglepetésére egy kis szőke, látszatra fiatalabb fiút, egy hatalmas macival a kezében talált. A fiú észrevette az új jövevényt és rámosolygott.

 

- Szia! Biztos te vagy Hiroaki. Már nagyon vártunk.

 

- Igen. Bocsánat hogy késtem, előbb jöttem volna, csak lekéstem a buszt. –hajolt meg mentegetőzve. –Amúgy Hisashi Hiroaki, 3-os. Örvendek. – hajolt meg ismét.

 

- Akimoto Haru, 1.-ős. Nos Hiroaki... - mondta volna, de hirtelen a mondandójába vágnak.

 

- Nyugodtan hívj csak Hiro-nak. – mondta szelíd mosollyal.

 

- Rendben. De itt az ideje h megismerkedj a többiekkel is!  Gyere, menjünk! – szólt boldogan.

 

Elindultak a hatalmas épületben. Miközben sétáltak kínos csend lett úrrá rajtuk, amit Hiro tört meg.

 

- Öhm… amúgy hogy-hogy te itt ismersz mindenkit, hogy ha te is új vagy?- kérdezte bártortalanul.

 

- Hát ez egyszerű. A bátyám is ide járt, ő tavaly végezte el a sulit. És persze meg azért is, mivel a legtöbben az itteni általánosból jöttek át ide. És te hogy-hogy átjöttél? Hiszen úgy hallottam, hogy elég messze laksz innen.

 

- Hmm… mondhatnánk úgy, hogy volt egy kis gondom az ottani tanárokkal. De ez már nem lénye és amúgy is ez a suli sokkal kiválóbb, mint a régi volt… - hirtelen meglökte valaki hátulról, mire a fiú a földre került. - Au… ez fájt… - fogta  hátsófertályát.

 

- Figyelhetnél jobban is!- mondta egy fagyos tekintetű idegen.                                                                             

 

- Hiszen te lökted fel! –szólt rá Haru- Kérj tőle bocsánatot!

 

- Igaza van Haru-chan -nak. Te voltál a figyelmetlen, kérj tőle bocsánatot! – szólt közbe egy másik fiú, aki pont ugyan úgy nézett ki, mint aki fellökte, csak neki kedvesebb a tekintete, és az egyiknek baloldalon van egy fekete melír, a másiknak pedig a jobbon, az élénkzöld hajukban. – kérlek, bocsásd meg a testvéremnek, csak nehezen vallja be, ha valami az ő hibája. – kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni neki.

 

- Ugyan, nincs semmi baj. –elfogadta a segítőkezet, s felált. – Amúgy Hisashi Hiroaki a nevem, 3-os.

 

- Én Sakurada Shuichi vagyok, ő pedig itt az ikerbátyám Shinichi. Ezek szerint te idősebb vagy egy évvel. –rámosolyog-  Örülök a találkozásnak.

 

- ... –Shinichi csak csendben állt testvére mellett.

 

- Ugyan Shinichi ne légy ilyen – szólt rá kedves hangon-  Na de nekünk mennünk is kell edzésre. Viszlát!^^ - ráncigálta testvérét-

 

- Viszlát!

 

- Pápá Shuichi! –kiabált utána Haru.

 

 

 

Tovább indultak és egy zeneteremhez értek. Mikor beléptek sok-sok hangszer megtalálható volt. Zongora, trombita, furulya, citera, gitár és minden egyéb más.

 

- Ez az én kedvenc helyem. –mondta vidáman a szőke, macis fiúcska.

 

- Értem. Te milyen hangszeren játszol?- kérdezett rá. – Gondolom ha ez a kedvenc helyed, akkor biztos játszol valamin.

 

- Igen, citerázok. És te játszol valamin? –kíváncsiskodott.

 

- Igen, zongorán. De nem vagyok valami jó benne. Hehe…

 

- De jó, Yoshiro is zongorázik! –ugrott be neki hirtelen.

 

- Yoshiro?- nézett kérdőn a fiúra.

 

- Miyage Yoshiro, egy osztályba fogtok járni. Nagyon kedves, és megbízható ember, és ő  az osztályelnök is. Igazából neki kéne körbevezetnie csak sok a dolga mostanában, ezért engem kért meg rá. De majd őt is meg fogod ismerni előbb-utóbb.

 

Hiro egy mosollyal válaszol.

 

Újra elindultak, s egy festőteremhez értek. Benéztek oda is, és találkoztak egy újabb tanulóval.

 

- Szijja Natsuo! Mit festesz?- odaszaladt hozzá a kis macis.

 

- Üdv Haru-chan. Még én se nagyon tudom... – pirulva a földet kezdi kémlelni.

 

- Óh... ő Hiro az új fiú.- mutatta be a mellette lévőt.

 

- Hisashi Hiro…- mutatkozott volna be.

 

- Nyugi nem kell bemutatkoznod, mindent tudok rólad. -rámosolyog- Én Kikuchi Natsuo, 4.-es.

 

- Örvendek. Szépek a munkáid. –néz körül festmények közt a kékség.

 

- Köszönöm.

 

- Na menjünk is, ne zavarjuk tovább a munkában.- javasolta Haru.

 

- Rendben. Viszlát és jó munkát! –köszönt el a kékhajú.

 

- Jó munkát.- és elmentek

 

- Tényleg nagyon jók a munkái. Egyszer még régebben én is elkezdtem foglalkozni a festéssel, de aztán kiderült, hogy nincs sok tehetségem hozzá.- zavartan nevetgélni kezd.

 

- Nos hát ha kedved támadna újra elkezdeni, szerintem Natsuo biztosan segítségedre lesz. Tudod ő egy igazi művészlélek és igaz bár kicsit furcsa, de örömmel segít bárkinek. Főleg ha festésről van szó.

 

- Majd még átgondolom, bár olyan béna vagyok benne, hogy még őt is kikészíteném. –viccelődött.

 

- Ugyan. –legyintett.

 

- És most hová megyünk?

 

- Mostmár a tanáriba. Az igazgató mondta, hogy miután nagyjából körbevezettelek, vigyelek hozzá.

 

 

 

- Bekopogtattak egy hatalmas ajtón.

 

- Igen?- szólt ki egy hang, mire benyitottak.

 

- Sensei, meghoztam Hiroaki-t. – hajolt meg.

 

- Köszönöm, most már elmehetsz. Biztos sok a dolgod..

 

- Ugyan... Öröm volt körbevezetni őt. De már megyek is, nem zavarok tovább. –és elment.

 

- Szia, bácsikám. Rég találkoztunk.

 

- Szia Hiro-chan. Végre újra találkozhatunk. –ölelte át unokaöccsét. –Hogy vagytok mostanában? A bátyám talált már új munkát?

 

- Egész jól. Most belekezdett egy új üzletbe, de anya azt mondja, hogy nem fog valami jól sikerülni. De apa biztos a dolgában. –boldogan mesélte rég nem látott rokonának. – És te hogy vagy? Ugye nem hajszolod túl magad?

 

- Megvagyok. Sok a munka, mint mindig, de nem kell félteni. –nyugtatta meg.

 

- Értem. Ja és köszönöm, hogy nem mondtad el az ittenieknek, hogy a nagybátyám vagy.

 

- De mért nem szeretnéd, hogy tudják?

 

- Hát nem is tudom... –gondolkozik- nem nagyon szeretném, hogy kivételezzenek velem, amiatt,  hogy rokona vagyok az igazgatónak.

 

- Ők nem olyanok, hidd el itt nagyon kedvesek az emberek. De ha ezt szeretnéd.

 

- Köszönöm.

 

- Remélem, jól fogod érezni itt magad.

 

- Egész biztos.

 

- Már nagyon fáradt lehetsz. Kollégiumban is mindent elrendeztem. Mindjárt itt is lesz az, aki el fog kísérni.

 

- Hálás vagyok mindenért és örülök, hogy ide járhatok!

 

- Ugyan, nekem az öröm, hogy ezen túl itt lehetsz a közelemben. – újra átölelte. – Örülök, hogy itt vagy.

 

Kopogás hallatszott, mire elengedte a fiút.

 

- Bejöhetsz.

 

Benyitott egy barnahajú, gesztenyebarna szemű, magas fiú, egy kedves mosollyal az arcán.

 

- Aoki-sensei. –hajolt meg és odafordult Hiro-hoz- Biztos te vagy Hiroaki, örülök a találkozásnak, én Miyage Yoshiro vagyok, az osztályelnök. Kérlek, bocsássd meg h nem én tudtalak körbevezetni, de túl sok volt ma a dolgom.

 

- S… semmi baj. – zavarba jön.

 

- Szerintem menjünk mostmár. Hosszú volt ez a mai nap. –állapította meg kedvesen.

 

 

 

Sétáltak az iskola udvarán, s a szél lágyan reptette a cseresznyevirág szirmait. Már nem volt olyan nagy meleg, egész kellemes idő volt.

 

- Sajnálom, hogy miattam, kell fáradoznod, miután annyira sok a dolgod. –szégyelte el magát.

 

- Nem, nem fáradtság. Szeretek segíteni másokon. Mondd csak Hiroaki…

 

- Öö… hívj, kérlek, csak Hiro-nak, ha lehet.

 

- Rendben. Hiro, mégis mért jöttél át ide, olyan messziről?

 

- Volt pár gondom a másik iskolában, de... inkább hagyjuk. De mindenki ezt kérdezi. Mért olyan nagy dolog ez?

 

- Sajnálom, csak kicsit furcsa, hogy csak úgy eljöttél ilyen messze. De rendben, ha nem szeretnél beszélni róla. Tényleg sajnálom.

 

- Semmi baj. –nyugtatóan rámosolygott.

 

 

 

Megérkeztek. Yoshiro szobája melletti szobát kapta meg.

 

- Amúgy, a csomagjaid megvannak?

 

- Ühhüm, még mielőtt megérkeztem volna már itt voltak.

 

- Oké. Na és jólétezted magad eddig?

 

- Nagyon! Sok a kedves ember. –nagy mosollyal az arcán válaszolt.

 

- Ez nagyszerű. De egyet kérek… Vigyázz az itteni emberekkel, légy óvatos! –mondta titokzatosan.

 

- Mégis… mért? –nézett rá értetlenül.

 

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj –mosolygott- Csak légy körültekintő az emberekkel ennyi.

 

- Én mindig az vagyok. De amúgy… mégis mire kéne vigyáznom?

 

- Majd meglátod… egyszer. –kacsint- Jóéj! -és bement a másik szobába.

 

Hiro is bement a szobájába. Mikor beért a csomagjait az ágya mellett találta.

 

- Uhh… még ezeket is ki kell pakolnom. –panaszkodott miközben már nyitotta ki a bőröndöket.

Mikor kész lett a pakolással, elment lezuhanyozni. Utána kimerülten dőlt le az ágyra és Yoshiro szavain gondolkodott, hogy mégis mire kéne vigyáznia, de a gondolkodása közepett el is aludt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 40885
Hónap: 1221
Nap: 28